Krisztus istensége számtalan helyen kiviláglik az Újszövetségből. Például a Jn 5,18-ban olvashatjuk, hogy Jézus ellenségei halálra keresték őt, mivel „az Istent Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.”

A Jn 8,58-ban, amikor próbára teszik, hogy honnan ismeri Ábrahámot, Jézus így felel: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” – vagyis az Isten nevét tulajdonítja magának: „Én vagyok” (Kiv 3,14). Hallgatósága pontosan megértette, mit állított magáról: „Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.” (Jn 8,59).

A Jn 20,28-ban Tamás Jézus lába elé borul és felkiált: „Én Uram, és Istenem!” (A görögben: ho Küriosz mou kai ho Theosz mou – szó szerint: „Az Úr enyém és az Isten enyém”)

A Fil 2,6-ban Pál írja, hogy Krisztus Jézus „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék”. Tehát Jézus az alacsony sorban való születést választotta, az emberi formát, jóllehet maradhatott volna az Atyával egyenlő dicsőségben is, Pál szavaival: „isteni mivoltában”.

Szintén jelentősek azok a passzusok, amelyek „az első és az utolsó” címet alkalmazzák Jézusra. Ez egy Jahve [az Isten neve] ószövetségi titulusai közül: „Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: «Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten.»”. (Iz 44,6; vö. 41,4; 48,12)

Ez a cím közvetlenül Jézusra alkalmazva háromszor szerepel a Jelenések könyvében: „Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: «Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó»” (Jel 1,17). „A szmirnai egyház angyalának ezt írd: «Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt»” (Jel 2,8). „Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel 22,12-13).

Ezen utolsó idézet fokozottan jelentős, mert János itt ugyanazt a parallel „az alfa és az ómega” címet alkalmazza Jézusra, melyet korábban az Úr Istenre tett: „«Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)» – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.” (Jel 1,8).

Az alábbi idézetek tanúsága szerint, az egyházatyák szintén vallották, hogy Jézus Krisztus Isten, és gyémántkeménységgel tovább is hagyományozták ezt a fontos igazságot.

Antiochiai Ignác († 110)

„A Theophorosznak is nevezett Ignatiosz mind nagyobb örömöt kíván az Atyaisten nagyságában teljességgel megáldott, az idők előtt mindenkorra a maradandó, változatlan dicsőségre egyesített és az igazi szenvedésben, az Atya és Istenünk Jézus Krisztus akaratában, kiválasztott, a boldogságra méltó egyháznak, mely Efezusban van, szeplőtelen örömben és Jézus Krisztusban.” (Levél az Efezusiakhoz 1)

„Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt Isten rendelkezésének megfelelően, aki Dávid magjából való, de mégis a Szentlélektől” (uo. 18, 2)

„[A] szeretett egyháznak, mely a magasságbeli Atya és egy Fia Jézus Krisztus fenségében irgalmat talált, melyet az, aki minden létezőt akart, Jézus Krisztus Istenünk hite és szeretete szerint megvilágosított” (Levél a Rómaiakhoz 1)

Tatianosz (kb. 120-172)

„Nem vagyunk bolondok, görög férfiak, nem is locsogunk balgaságokat, azt hirdetjük, hogy Isten emberi alakban megjelent.” (Beszéd a görögök ellen 21,1)

Szardeszi Meliton

„Akik ésszel bírnak, azok számára semmiféle szükségszerűségnem következik abból, amit Krisztus megkeresztelkedése után cselekedett, az ő testének és lelkének igazsága és valósága hasonlatos a mi emberi természetünkhöz. Amiket Krisztus a keresztség után cselekedett, főképpen a csodák, rávilágítanak az ő testbe rejtett istenségére, s meggyőzték erről a világot. Egyszerre volt Isten és tökéletes ember, meggyőzött bennünket két lényegről, és megkeresztelkedése után a három éven át végbevitt csodáival istenségéről, a megkeresztelkedése előtti harminc évével pedig emberségéről, ez alatt az idő alatt a testhez tartozó gyengeségek elfedték istenségének jeleit, noha az idők előtt létező igaz Isten volt Ő.” (Töredék: Anastasius Sin. Hod. 12 [Kr. u. 177]).

Tertullianus (†220)

„Tehát mindkét lényeg birtoklása mutatja Istennek és embernek, egyrészt születettnek, másrészt nem születettnek” (Krisztus testéről 5,7)

„Ám két Istenről és két Úrról soha nem beszélünk, nem azért, mintha az Atya és Fiú nem lenne Isten, mintha a Lélek nem lenne Isten, és egyenként Isten, hanem mert a megelőző korokban is két Istenről és két Úrról beszéltek, hogy amikor eljött Krisztus, ismerjék el Úrnak is és Istennek is, mert az Isten és Úr Fia.” (Praxeas ellen 13,6)

Órigenész (184-254)

„Habár Isten volt, megtestesült; és emberré lévén maradt, aki volt, Isten.” (Peri arkhón 1,0,4)

(Az eredeti írás további idézeteket is közöl, lásd itt: [http://...])

* * *

Translated and posted with permission of Catholic Answers - www.catholic.com